Csak mi nem vagyunk azok.

Na jó, ez így nem igaz, legalábbis valószínűleg nem. Ahogy Tibiről én sem beszélek másoknak, csak nagyon-nagyon keveseknek (ha megkérdezik, hogy van-e tesód, évek óta a "van, de nem vagyunk jó viszonyban" mondattal rázom le az érdeklődőt), úgy bizonyára mások sem teregetik a családi szennyest éppen nekem. Ha megkapargatjuk a felszínt, akkor meglepő dolgok derülhetnek ki sok családnál. Ettől függetlenül sokszor van egy olyan érzésem, hogy körülöttünk mindenki normális,  csak mi vagyunk deviánsak. Még ha az eszemmel tudom is, hogy ez nem igaz.

Hogy miért kezdem el most írni ezt a blogot, annak konkrét oka van. A testvérem, Tibi tizensok éve drogos, heroinfüggő. A mondás úgy tartja, öreg alkoholista van, de öreg drogos nincs. Azt már én teszem hozzá, hogy főleg, ha az illető herkás. Hogy miért van még mindig életben? Azért, mert bűnöző is, és sajnos/szerencsére hülye hozzá, ezért elkapják, és börtönbe zárják. Eddig négyszer vonult be a börtönbe, illetve nem vonult: vitték. A negyedik büntetése, ahol mindent az égvilágon rásóztak és összevonták, 3,5 év volt, ebből két hete szabadult. Istennek hála erőszakos bűncselekmény nincs a rovásán, lopás annál inkább. 

Szóval, ezt a blogot egyrészt azért kezdtem el írni, mert valamit csinálnom kell, és Tibivel kapcsolatban tehetetlen vagyok, tehát megőrülés ellen ez a blog is jó lesz. Másrészt az évek során annyi minden halmozódott fel bennem, amit vagy nem tudtam elmondani, vagy nem akartam elmondani, hogy az már túl sok, tehát egyfajta írásterápiás cél is vezérel.

Mi, a család, Anyu és én vagyunk. Tibi már nem mondható igazi családtagnak, régóta nem. Szóval mi, ketten, próbálunk élni és túlélni néha olyan helyzetekben, amikor az ember agya felmondja a szolgálatot, és próbálunk helyes döntéseket hozni akkor, amikor helyes döntés nem is létezik, csak a kisebb kupac, meg a nagyobb kupac sz.r közül lehet választani. Közben megy az élet, munka, számlák, vasárnapi ebéd, a macska, szóval semmi extra dolog, de mégis. Ahányszor Tibi felbukkan - értem ezalatt, hogy amikor nincs börtönben - görcsbe szorul a gyomrunk. Na, ez a görcsbe szorul a gyomrunk, ez igaz, de csak részigazság, ennél sokkal gazdagabb a negatív érzések tárháza, a rémálmoktól kezdve a bennem időnként munkáló gyilkos dühig bezárólag. 

Körülöttünk mindenki normális, akinek nem kell olyan súlyos lelkiismereti csatákat vívnia, mint nekünk. De erről majd később. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.